exploreCARPATHIA
Látnivalók a Kárpátok mentén
Felvidék / Szlovákia

Nyitrai vár

Nitriansky hrad
Nyitrai vár
Állapot:
Felújított / Jó
Belépés:
Díjköteles
Cím:
Námestie Jána Pavla II. 1012/7, 949 01 Nitra
Település:
Vármegye:
Nyitra
Ország:
Szlovákia
Kerület:
Nyitrai
Tájegység:
Zobor-hegység
GPS koordináták:
48.318555, 18.0868
Google térkép:

Története

895
Honfoglalás
Több..
895
A honfoglalás során a magyar törzsek szövetsége birtokba vette az akkor túlnyomó részt lakatlan Kárpát-medencét. A honfoglalásig a Kárpátok északnyugati részének gyér szláv lakossága morva uralom alatt élt egy pár évtizede az Avar Birodalom 9. század eleji összeomlása óta.
1000
Államalapítás
Több..
1000
I. István királlyá koronázásával létrejött a Magyar Királyság. Államvallássá tette a kereszténységet, megszervezte az egyházat, ennek keretében 2 érsekséget (Esztergom, Kalocsa) és 10 egyházmegyét hozott létre. Magyarországot megyékre osztotta, amik élén az ispán állt.
1000-1038
I. István uralkodása. Magyar vár épült. Vazult, I. István király unokatestvérét itt őrizték és vakíttatták meg. Vazul azután lázadt fel, hogy István fiát, Imrét jelölte utódául, míg az ősi magyar szeniorátus elve alapján a legidősebb családtagnak kellett volna követnie a trónon, aki Vazul volt. I. István felesége, Gizella kápolnát építtetett és Szent Emerámról nevezte el, aki a regensburgi főegyház patrónusa volt.
1042
A magyar trónról letaszított Orseolo Pétert támogató III. Henrik német-római császár Magyarországra törő fegyveresei égették fel.
1048-1110 körülig
A hercegség, azaz dukátus székhelye volt, ami a mindenkori király öccsét illette meg. Így 1048-tól Béla, 1064-től Géza, 1074-től László, 1095-től Álmos hercegek parancsoltak benne. Könyves Kálmán király szüntette meg, miután Álmos folyton föllázadt ellene.
1074 nyara
IV. Henrik Német-Római Császár hadával megpróbálta visszasegíteni a magyar trónra Salamon királyt, akitől unokatestvére, Géza foglalta el az országot. Salamon serege sikertelenül próbálta elfoglalni Nyitrát, míg a császár seregét a felperzselt föld taktikájával kiéheztetve kényszerítették visszavonulásra.
1108
Szvatopluk cseh herceg – a trónkövetelő Álmos herceg kérésére – betört az országba, és a Vág és Nyitra folyók vidékén pusztított. Nyitra várának őrsége visszaverte a támadásukat, Könyves Kálmán király pedig ellentámadásba lendült. Végül kibékültek.
1113
Könyves Kálmán megalapította a nyitrai püspökséget. Székesegyház épült. Kálmán idejében épült át a vár kővárrá.
1241-42
Tatárjárás
Több..
1241-42
A Mongol Birodalom hordái elözönlötték Magyarországot, és csaknem teljesen elpusztították. A lakosság fele-harmada elpusztult. A muhi csatában a mongolok is jelentős veszteségeket szenvedtek. Kivonulásuk után IV. Béla újjászervezte Magyarországot. Engedélyezte a kővárak építését a földesuraknak, mert azok sikeresen ellen tudtak állni a mongoloknak. A várak túlnyomó többsége ezután épült meg. Az elpusztult lakosság helyébe német, román és szláv telepesek érkeztek.
1241
IV. Béla a tatárok elől menekülve itt is megszállt. A tatárok hiába ostromolták.
1271. április
A birodalomépítő ambíciókkal rendelkező II. Ottokár cseh király elfoglalta, több északnyugat-magyarországi várral és településsel együtt. A várost felgyújtották.
1271. július 2.
A csehek Mosonyi veresége utáni békekötés eredményeként visszakerült a magyar király fennhatósága alá.
1273. tavasz
II. Ottokár osztrák alattvalói a fegyverszünet ellenére betörtek az országba. Az egyik seregük Nyitráig hatolt, ahol bevették a várost. A székesegyházba menekült kb. 50 embert lemészárolták. A csecsemőket a lábuknál fogva az oszlopoknak csapkodták. Ezután megtámadták a szomszédos Ghymest, de azt Ivánkafia András megvédelmezte.
1301
Az Árpád-ház kihalása
Több..
1301
Kihalt az Árpád-ház III. András király halálával. Magyarországot oligarchák uralták, leghatalmasabb köztük Csák Máté volt, akiknek legfőbb szövetségesei az Abák voltak. A trónkövetelők közül a pápa által is támogatott Károly Róbert (1308-1342) emelkedett ki, akinek évtizedekig tartott az oligarchák hatalmának megtörése.
1311. július 6.
Fra Gentile pápai követ kiközösítette Csák Mátét és híveit. Ezután Csák Máté cseh és morva zsoldosokkal elfoglaltatta Nyitrát, és lefoglalta a püspöki javakat.
1317
Miután Csák Máté zaklatásait megelégelte, a nyitrai püspök újra kiátkozta Csák Mátét. Csák Máté utasítására a Kacsics nembeli Mihály fia Simon seregével megtámadta és elfoglalta Nyitra városát és várát.
1321
Csák Máté halála után Károly Róbert király kezére került, és visszakerült a püspök hatalmába.
1440
Habsburg Albert király özvegye Erzsébet kiskorú fiának, V. Lászlónak biztosítani kívánta a hatalmat a magyar rendek által királlyá választott lengyel Ulászlóval szemben. Ennek érdekében Jan Jiskra huszita zsoldosvezért behívta az országba, a bányavárosok és Kassa főkapitányának nevezte ki és megajándékozta Zólyom várával.
1440
Csetneki László nyitrai püspök Erzsébet királynét támogatta, így a husziták szövetségese volt.
1440-1441
A husziták rövid idő alatt elfoglalták Lőcsét, Bártfát, Körmöcbányát, Selmecbányát, Eperjest és Késmárkot. Az elfoglalt várakat megerősítették és rablótanyává züllesztették, raboltak, fosztogattak. Egész vidékek néptelenedtek el, a helyi magyar és német lakosságot elpusztították, cseh és morva telepesek érkeztek észak Magyarországra. Jelentős mértékben hozzájárultak Észak-Magyarország (Felvidék) elszlávosodásához.
1462
Mátyás huszitákkal vívott 1458 óta tartó háborújának végén Jiskra hűséget fogadott Mátyásnak és átadta a még uralma alatt tartott várakat. Ezután Jiskra Mátyás szolgálatában harcolt.
1471. október
A Vitéz János esztergomi érsek vezette összeesküvés hívására IV. Kázmér lengyel király seregével Magyarországra érkezett. Vitézék megnyitották előtte Nyitra kapuját. A támadás kudarcba fulladt. 1472-be Mátyás visszafoglalta.
1471. December 19.
Vitéz János kiegyezett Mátyással. A király ezután 1472. március 1-jén mégis fogságba vetette Vitézt.
1472. tavasza
A lengyel katonaság visszaadta Nyitra várát Mátyásnak.
1526
Mohácsi csata és az ország két részre szakadása
Több..
1526
A franciák felbujtására I Szulejmán szultán hadat indított Bécs ellen. Az osztrák herceg, I. Ferdinánd, II. Lajos magyar király sógora volt. Az Oszmán Birodalom serege Mohácsnál vereséget mért a magyar seregre, II. Lajos király is életét vesztette. A bárók egy része a Habsburg V. Károly császár öccsét, Ferdinándot, a köznemesség viszont a leghatalmasabb magyar bárót, Szapolyai Jánost (I. János) választotta királlyá. Az ország kettészakadt, és évtizedekig tartó harc kezdődött a hatalomért.
1526. ősze
Podmaniczky István nyitrai püspök koronázta Szapolyai Jánost királlyá, miután a mohácsi csatában az esztergomi és a kalocsai érsek is odalett.
1527. november
Podmaniczky István nyitrai püspök koronázta Szapolyai János ellenfelét, Habsburg Ferdinándot Székesfehérváron királlyá, miután a mohácsi csatában az esztergomi és a kalocsai érsek is odalett.
1541
Buda eleste és az ország három részre szakadása
Több..
1541
A törökök elfoglalták Magyarország fővárosát, Budát. Az ország középső része 150 évre török uralom alá került, az ország így három részre szakadt.
1570
Az Erdélyi Fejedelemség megalapítása
Több..
1570
János Zsigmond (II. János), Szapolyai János fia lemondott a magyar királyi címről Habsburg Miksa javára, a továbbiakban a fejedelmi címet viselte. Ezzel hivatalosan létrejött az Erdélyi Fejedelemség, amely Magyarország Habsburgok által nem uralt keleti fele volt, és egyben az Oszmán Birodalom hűbérese.
1582-1588
Püspökvár építése, korszerű ó-olasz bástyákkal.
1604-1606
Bocskai-felkelés
Több..
1604-1606
1601-ben a háborúban tönkrement Erdélyi Fejedelemségben a császáriak Basta vezetésével rémuralmat vezettek be. A terror, a zsoldosok garázdálkodása és az erőszakos ellenreformáció miatt elégedetlen nemesség és városi polgárság élére Bocskai István állt, amiért a császár meg akarta fosztani birtokaitól. Bocskai maga mellé állította a hajdú harcosokat is. Hamarosan elfoglalta az egész Magyarország törökök által el nem foglalt részét, és 1605-ben a törököktől kapott koronával Magyarország királyává koronázták.
1605. június 11.
Bocskai vezére, Rhédey rövid ostrommal bevette.
1606. június 23.
Bécsi béke
Több..
1606. június 23.
Bocskai István megállapodott Rudolf császárral, mely biztosította a magyar rendi jogokat és a vallásszabadságot, valamint Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyéket az Erdélyi Fejedelemséghez csatolta. Bocskai még ebben az évben betegségben elhunyt, utódaira Magyarország Erdélyből kiindulva megvalósítandó egyesítésének ideáját hagyta.
1619
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadjárata a harmincéves háborúban
Több..
1619
A harmincéves háború (1618-1648) elején a Habsburgok ellen lázadó cseh-morva-osztrák rendek szövetségeseként Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadba indult. Az egész Magyar Királyság csatlakozott hozzá, egyedül Pozsony osztrák védőit kellett kardélre hánynia. Szövetségeseivel ostrom alá vette Bécset. Homonnai Drugeth György azonban lengyel zsoldosokkal a hátországára támadt, így kénytelen volt az ostromot feladni. 1620. augusztus 25-én a Besztercebányai országgyűlés magyar királlyá választotta, a török hűbéreseként. A csehek 1620. november 8-ai fehérhegyi veresége után is folytatta a harcot, de a döntő győzelem reménye híján megegyezésre kényszerült II. Ferdinánd császárral.
1620. szeptember 9.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és magyar király egy napi ostrommal hódoltatta Nyitrát.
1621. május
Nyitra megadta magát a császáriaknak.
1621. december 31.
Nikolsburgi béke
Több..
1621. december 31.
A békefeltételek biztosították a magyar rendi jogokat, és később a vallásszabadság biztosításával egészítették ki. Bethlen Gábor lemondott királyi címéről, cserébe megakapta élete végéig a 7 felső-tiszai vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa, Zemplén, Borsod, Abaúj), saját birtokul egyéb magyarországi birtokokat, valamint a birodalmi hercegi címet Oppeln-Ratibor sziléziai hercegségekkel. Bethlen 1623-ban és 1626-ban is hadba indult a Habsburgok ellen, de előnyösebb feltételeket nem tudott kialkudni.
1644-1645
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hadjárata a harmincéves háborúban
Több..
1644-1645
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem a harmincéves háborúban szövetségre lépett a svédekkel és a franciákkal és hadba vonult a Habsburgok ellen. 1645. július 18-án serege egyesült Torstenson svéd hadával Brünn (Morvaország) alatt. A kiváló erdélyi tüzérség lőni kezdte a város falát. Rákóczi azonban, miután értesült arról, hogy a török büntető hadjáratra készül Erdély ellen, amiért ő a törökök tiltása ellenére indult hadba III. Ferdinánd Habsburg császár ellen, kénytelen volt feladni a hadjárat folytatását.
1645. június
Az előrenyomuló I. Rákóczi György erdélyi fejedelem elfoglalta Nyitrát, majd egyesült a svéd sereggel Morvaországban.
1645. december 16.
Linzi béke
Több..
1645. december 16.
Megerősítette a protestánsok szabad vallásgyakorlását és a jobbágyokra is kiterjesztette. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem megkapta a Bethlen Gábor fejedelem birtokában volt hét vármegyét (Abauj, Zemplén, Borsod, Bereg, Ugocsa, Szabolcs, Szatmár) haláláig, Szabolcs és Szatmár vármegyét fiai is örökölhették. Ezen kívül a Rákóczi család birtokai is jelentősen gyarapodtak.
1663. október 12.
Érsekújvár eleste után török kézre kerül Terjék János kapitány hűtlensége folytán.
1664. április 17. - május 3.
Koháry István és de Souches császári csapatai visszafoglalták a töröktől.
1669-1673
Pálffy Miklós nyitrai püspök megerősítette a falait.
1686
Buda visszafoglalása és Magyarország felszabadítása
Több..
1686
A Szent Liga serege visszafoglalta Budát a törököktől. 1687-ben a császári sereg megszállta az Erdélyi Fejedelemséget. 1699-re (karlócai béke) a Temesköz kivételével egész Magyarország és Horvátország felszabadult az Oszmán Birodalom alól. A felszabadítást hátráltatta, hogy a franciák 1688-ban megszegték a békére tett ígéretüket, és a Habsburg Birodalomra támadtak. A Temesköz csak 1718-ban a pozsareváci békében tért vissza Magyarországhoz. A több mint 150 évig tartó folyamatos háború a török megszállók és a Habsburg önkényuralom ellen azonban a magyar lakosságot, amely az előtt az ország lakosságának 80%-át tette ki, nagy területeken pusztította ki és helyükre románok, szerbek és más szláv telepesek illetve németek költöztek. Ezen idegen népek betelepítését a Habsburgok is előnyben részesítették a "rebellis" magyarokkal szemben.
1701
Elkerülte I. Lipót várromboló rendeletét.
1703-1711
Rákóczi-szabadságharc
Több..
1703-1711
A török kiűzése után a Habsburgok Magyarországot újonnan meghódított tartományként kezelték, és nem tartották tiszteletben az alkotmányos jogokat. A jobbágyság a háború szenvedései és a súlyos terhek miatt fellázadt a Habsburg uralkodó ellen, II. Rákóczi Ferencet hívták meg vezetőjüknek, aki XIV. Lajos francia király által ígért segítségben bízva elvállalta. Rákóczi maga mellé állította a nemességet is, így csakhamar az ország nagy része irányítása alá került. A felkelőket kurucoknak hívták. 1704-ban a franciák és bajorok vereséget szenvedtek a höchstadti csatában, ami megfosztotta a magyarokat a nemzetközi szövetségesiektől. A ruszin, szlovák és román parasztok és a szepességi szászok a szabadságharcot támogatták, de pénz hiányában erős reguláris sereget Rákóczi nem tudott kiállítani, és a délvidéki szerbek és az erdélyi szászok is a Habsburgokat szolgálták. 1710-ben súlyos pestisjárvány is sújtotta Magyarországot. Rákóczi Nagy Páter orosz cárral próbált eredménytelenül szövetséget kötni. Távollétében tudta nélkül főparancsnoka, Károlyi Sándor elfogadta József császár békeajánlatát. A szatmári béke formálisan visszaállította a magyar alkotmányt és a vallásszabadságot, valamint amnesztiát biztosított, a jobbágyság terhein azonban nem enyhített. Rákóczi nem fogadta el a kegyelmet, száműzetésbe vonult. A törökországi Rodostóban halt meg.
1704. augusztus 24.
Bercsényi Miklós kurucai elfoglalták.
1704-1708
Rákóczi kurucai birtokolták.
1708. augusztus
A vesztes Trencséni csata után Pálffy János, császári altábornagy katonasága előtt, háromnapi, mozsarakkal való bombázás után a kurucok feladták Nyitrát.
18. század
A várat barokk stílusban átépítették.
1848-1849
Magyar forradalom és szabadságharc
Több..
1848-1849
1848. február 22-én kitört párizsi forradalom hírére a magyar liberális ellenzék Kossuth Lajos vezetésével jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet és magyar független felelős nemzeti kormányt követelt. A március 15-én Pesten kitört forradalom 12 pontban fogalmazta meg követeléseit, a fentiek mellett sajtószabadságot, törvény előtti egyenlőséget és uniót követelt Erdéllyel. Batthyány Lajos vezetésével megalakult a magyar kormány és április 11-én V. Ferdinánd szentesítette a reformtörvényeket. Augusztus 31-én a császár már a törvények visszavonását követelte katonai támadással fenyegetve, szeptemberben pedig Jellasics horvát bánt Magyarországra uszította, aki azonban szeptember 29-én a pákozdi csatában vereséget szenvedett a magyaroktól. A Habsburgok a nemzetiségeket a magyarok ellen uszították, egyedül a ruszinok és a szlovének tartottak ki. Nyílt szabadságharc kezdődött és 1849. tavaszán Görgei Artúr vezetésével csaknem egész Magyarország felszabadult. Ferenc József császár 2019. május 1-én I. Miklós orosz cár segítségét kérte, aki 200.000 fős inváziós sereget küldött Magyarországra, a hatalmas túlerővel szemben ellehetetlenült ellenállás miatt 1849. augusztus 13-án Görgei Artúr Világosnál letette a fegyvert az oroszok előtt. Véres megtorlás következett, 1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar forradalom 12 tábornokát és egy ezredesét, az aradi vértanúkat. Ugyanezen a napon Pesten sortűzzel kivégezték Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt. A Habsburgok teljes önkényuralmat vezettek be Magyarországon, de nem teljesítették a magyarokat eláruló nemzetiségeknek tett ígéreteiket sem.
1867
Kiegyezés és az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulása
Több..
1867
Kiegyezés és az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulása. A Habsburg Birodalmat az olasz és német egység megvalósítása során elszenvedett vereségei meggyengítették. A magyarok a 48-as törvényekhez akartak visszatérni, de erre nem volt meg az erejük. Ferenc József császár és a Deák Ferenc vezette magyar ellenzék megegyezett a Birodalom átalakításáról és az abszolutizmus felszámolásáról. Magyarország belügyeiben önállóságot kapott, saját kormánnyal és parlamenttel, ami elengedhetetlen volt a gazdaság és kultúra fejlődésének beindulásához. A külügy és a hadügy, valamint az ezek finanszírozásához szükséges pénzügyek azonban a Habsburgok kezében maradtak, és azok nagyhatalmi törekvéseit szolgálták. A többség Magyarország függetlenségét akarta, de a politikai hatalomból ki voltak zárva.
1914-1918
Első világháború
Több..
1914-1918
Az Osztrák-Magyar Monarchia részeként Magyarország a Központi Hatalmak oldalán vett részt a háborúban.
1918. november - 1919. január
Magyarország cseh, román és szerb megszállása
Több..
1918. november - 1919. január
Magyarországon a szabadkőműves felforgatás az Antant-barát Károlyi Mihályt juttatta hatalomra. Az új kormány naiv módon bízva az Antant hatalmakban, azok minden követelését teljesítette, és feloszlatta a hadsereget. Francia és olasz vezénylettel cseh, román és szerb csapatok szállták meg Magyarország jelentős részét, ahol azonnal megkezdték a hatalomátvételt. Kirúgták a magyar vasúti dolgozókat, hivatalnokokat, tanárokat, betiltották a magyar nyelv használatát és a magyar oktatást, igyekeztek eltüntetni a magyar emlékeket. Több százezer magyart üldöztek el szülőföldjéről, a megmaradók erőszakos beolvasztását pedig megkezdték.
1920. június 4.
Trianoni békediktátum
Több..
1920. június 4.
A béketárgyalásokra meg sem hívott Magyarországgal aláíratták a békefeltételeket, melyek szerint Magyarország elvesztette ezeréves törzsterületeinek kétharmadát, a magyar lakosság egyharmada idegen uralom alá került. A nemzeti elvre hivatkozva még az egykori Magyarországnál is vegyesebb összetételű és rosszabb etnikai arányú országokat hoztak létre, úgy mint Csehszlovákiát és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot (a későbbi Jugoszláviát). Például míg a Csehszlovákiához csatolt területrész lakosságának mindössze 48%-a volt szlovák és 30%-a magyar, addig az egykori Magyarország lakosságának 54%-a volt magyar és 10,6%-a szlovák. A mai Szerbiához csatolt területrészen pedig a magyarság lélekszáma meghaladta a szerbét. A Romániának Magyarországból juttatott területrész nagyobb volt, mint Magyarország megmaradt területe, annak ellenére, hogy az egykori Magyarországon 10 millió magyar és kevesebb, mint 3 millió román élt. Míg korábban Magyarország rendelkezett a legliberálisabb nemzetiségi politikávak Európában, addig az utódállamok egyáltalán nem tisztelték az őslakos magyarság nemzetiségi és kulturális jogait, és erőszakos asszimilációba kezdtek. A trianoni diktátum tönkretette a régió szerves gazdasági egységét. Az első világháború előtt Magyarország dinamikusan fejlődő gazdasággal rendelkezett, amely fejlettebb volt, mint Spanyolországé. Az utódállamok 1920 után megalakították az úgynevezett "Kisantantot", Magyarországot gazdasági blokád alá vették, és szabotálták a nemzetközi színtéren.
{"item":"castle","set":{"castleId":71,"townId":27,"active":1,"name_LO":"Nitriansky hrad","settlement_HU":"Nyitra","settlement_LO":"Nitra","address":"N\u00e1mestie J\u00e1na Pavla II. 1012\/7, 949 01 Nitra","listorder":8,"gps_lat":"48.3185550000","gps_long":"18.0868000000","oldcounty":2,"country":2,"division":2,"cond":1,"entrance":1,"varaklink":"https:\/\/varak.hu\/latnivalo\/index\/2481-Nyitra-Var\/","homepage":"http:\/\/www.nitrianskyhrad.sk\/","openinghours":"http:\/\/www.nitrianskyhrad.sk\/otvaracie-hodiny\/","picture":"\u003Ca title=\u0022Xmetov \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Nitriansky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Nitriansky hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/4\/47\/Nitriansky_hrad.jpg\/512px-Nitriansky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Nitriansky_hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EXmetov\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Nyitrai v\u00e1r","georegion":"Zobor-hegys\u00e9g","description":"","nameorigin":"","history":"#1|@#3|@1000-1038|I. Istv\u00e1n uralkod\u00e1sa. Magyar v\u00e1r \u00e9p\u00fclt. Vazult, I. Istv\u00e1n kir\u00e1ly unokatestv\u00e9r\u00e9t itt \u0151rizt\u00e9k \u00e9s vak\u00edttatt\u00e1k meg. Vazul azut\u00e1n l\u00e1zadt fel, hogy Istv\u00e1n fi\u00e1t, Imr\u00e9t jel\u00f6lte ut\u00f3d\u00e1ul, m\u00edg az \u0151si magyar szenior\u00e1tus elve alapj\u00e1n a legid\u0151sebb csal\u00e1dtagnak kellett volna k\u00f6vetnie a tr\u00f3non, aki Vazul volt. I. Istv\u00e1n feles\u00e9ge, Gizella k\u00e1poln\u00e1t \u00e9p\u00edttetett \u00e9s Szent Emer\u00e1mr\u00f3l nevezte el, aki a regensburgi f\u0151egyh\u00e1z patr\u00f3nusa volt.@1042|A magyar tr\u00f3nr\u00f3l letasz\u00edtott Orseolo P\u00e9tert t\u00e1mogat\u00f3 III. Henrik n\u00e9met-r\u00f3mai cs\u00e1sz\u00e1r Magyarorsz\u00e1gra t\u00f6r\u0151 fegyveresei \u00e9gett\u00e9k fel.@1048-1110 k\u00f6r\u00fclig|A hercegs\u00e9g, azaz duk\u00e1tus sz\u00e9khelye volt, ami a mindenkori kir\u00e1ly \u00f6ccs\u00e9t illette meg. \u00cdgy 1048-t\u00f3l B\u00e9la, 1064-t\u0151l G\u00e9za, 1074-t\u0151l L\u00e1szl\u00f3, 1095-t\u0151l \u00c1lmos hercegek parancsoltak benne. K\u00f6nyves K\u00e1lm\u00e1n kir\u00e1ly sz\u00fcntette meg, miut\u00e1n \u00c1lmos folyton f\u00f6ll\u00e1zadt ellene.@1074 nyara|IV. Henrik N\u00e9met-R\u00f3mai Cs\u00e1sz\u00e1r had\u00e1val megpr\u00f3b\u00e1lta visszaseg\u00edteni a magyar tr\u00f3nra Salamon kir\u00e1lyt, akit\u0151l unokatestv\u00e9re, G\u00e9za foglalta el az orsz\u00e1got. Salamon serege sikertelen\u00fcl pr\u00f3b\u00e1lta elfoglalni Nyitr\u00e1t, m\u00edg a cs\u00e1sz\u00e1r sereg\u00e9t a felperzselt f\u00f6ld taktik\u00e1j\u00e1val ki\u00e9heztetve k\u00e9nyszer\u00edtett\u00e9k visszavonul\u00e1sra.@1108|Szvatopluk cseh herceg \u2013 a tr\u00f3nk\u00f6vetel\u0151 \u00c1lmos herceg k\u00e9r\u00e9s\u00e9re \u2013 bet\u00f6rt az orsz\u00e1gba, \u00e9s a V\u00e1g \u00e9s Nyitra foly\u00f3k vid\u00e9k\u00e9n puszt\u00edtott. Nyitra v\u00e1r\u00e1nak \u0151rs\u00e9ge visszaverte a t\u00e1mad\u00e1sukat, K\u00f6nyves K\u00e1lm\u00e1n kir\u00e1ly pedig ellent\u00e1mad\u00e1sba lend\u00fclt. V\u00e9g\u00fcl kib\u00e9k\u00fcltek.@1113|K\u00f6nyves K\u00e1lm\u00e1n megalap\u00edtotta a nyitrai p\u00fcsp\u00f6ks\u00e9get. Sz\u00e9kesegyh\u00e1z \u00e9p\u00fclt. K\u00e1lm\u00e1n idej\u00e9ben \u00e9p\u00fclt \u00e1t a v\u00e1r k\u0151v\u00e1rr\u00e1.@#5|@1241|IV. B\u00e9la a tat\u00e1rok el\u0151l menek\u00fclve itt is megsz\u00e1llt. A tat\u00e1rok hi\u00e1ba ostromolt\u00e1k.@1271. \u00e1prilis|A birodalom\u00e9p\u00edt\u0151 amb\u00edci\u00f3kkal rendelkez\u0151 II. Ottok\u00e1r cseh kir\u00e1ly elfoglalta, t\u00f6bb \u00e9szaknyugat-magyarorsz\u00e1gi v\u00e1rral \u00e9s telep\u00fcl\u00e9ssel egy\u00fctt. A v\u00e1rost felgy\u00fajtott\u00e1k.@1271. j\u00falius 2.|A csehek Mosonyi veres\u00e9ge ut\u00e1ni b\u00e9kek\u00f6t\u00e9s eredm\u00e9nyek\u00e9nt visszaker\u00fclt a magyar kir\u00e1ly fennhat\u00f3s\u00e1ga al\u00e1.@1273. tavasz|II. Ottok\u00e1r osztr\u00e1k alattval\u00f3i a fegyversz\u00fcnet ellen\u00e9re bet\u00f6rtek az orsz\u00e1gba. Az egyik sereg\u00fck Nyitr\u00e1ig hatolt, ahol bevett\u00e9k a v\u00e1rost. A sz\u00e9kesegyh\u00e1zba menek\u00fclt kb. 50 embert lem\u00e9sz\u00e1rolt\u00e1k. A csecsem\u0151ket a l\u00e1bukn\u00e1l fogva az oszlopoknak csapkodt\u00e1k. Ezut\u00e1n megt\u00e1madt\u00e1k a szomsz\u00e9dos Ghymest, de azt Iv\u00e1nkafia Andr\u00e1s megv\u00e9delmezte.@#6|@1311. j\u00falius 6.|Fra Gentile p\u00e1pai k\u00f6vet kik\u00f6z\u00f6s\u00edtette Cs\u00e1k M\u00e1t\u00e9t \u00e9s h\u00edveit. Ezut\u00e1n Cs\u00e1k M\u00e1t\u00e9 cseh \u00e9s morva zsoldosokkal elfoglaltatta Nyitr\u00e1t, \u00e9s lefoglalta a p\u00fcsp\u00f6ki javakat.@1317|Miut\u00e1n Cs\u00e1k M\u00e1t\u00e9 zaklat\u00e1sait megel\u00e9gelte, a nyitrai p\u00fcsp\u00f6k \u00fajra ki\u00e1tkozta Cs\u00e1k M\u00e1t\u00e9t. Cs\u00e1k M\u00e1t\u00e9 utas\u00edt\u00e1s\u00e1ra a Kacsics nembeli Mih\u00e1ly fia Simon sereg\u00e9vel megt\u00e1madta \u00e9s elfoglalta Nyitra v\u00e1ros\u00e1t \u00e9s v\u00e1r\u00e1t.@1321|Cs\u00e1k M\u00e1t\u00e9 hal\u00e1la ut\u00e1n K\u00e1roly R\u00f3bert kir\u00e1ly kez\u00e9re ker\u00fclt, \u00e9s visszaker\u00fclt a p\u00fcsp\u00f6k hatalm\u00e1ba.@1440|Habsburg Albert kir\u00e1ly \u00f6zvegye Erzs\u00e9bet kiskor\u00fa fi\u00e1nak, V. L\u00e1szl\u00f3nak biztos\u00edtani k\u00edv\u00e1nta a hatalmat a magyar rendek \u00e1ltal kir\u00e1lly\u00e1 v\u00e1lasztott lengyel Ul\u00e1szl\u00f3val szemben. Ennek \u00e9rdek\u00e9ben Jan Jiskra huszita zsoldosvez\u00e9rt beh\u00edvta az orsz\u00e1gba, a b\u00e1nyav\u00e1rosok \u00e9s Kassa f\u0151kapit\u00e1ny\u00e1nak nevezte ki \u00e9s megaj\u00e1nd\u00e9kozta Z\u00f3lyom v\u00e1r\u00e1val.@1440|Csetneki L\u00e1szl\u00f3 nyitrai p\u00fcsp\u00f6k Erzs\u00e9bet kir\u00e1lyn\u00e9t t\u00e1mogatta, \u00edgy a huszit\u00e1k sz\u00f6vets\u00e9gese volt.@1440-1441|A huszit\u00e1k r\u00f6vid id\u0151 alatt elfoglalt\u00e1k L\u0151cs\u00e9t, B\u00e1rtf\u00e1t, K\u00f6rm\u00f6cb\u00e1ny\u00e1t, Selmecb\u00e1ny\u00e1t, Eperjest \u00e9s K\u00e9sm\u00e1rkot. Az elfoglalt v\u00e1rakat meger\u0151s\u00edtett\u00e9k \u00e9s rabl\u00f3tany\u00e1v\u00e1 z\u00fcllesztett\u00e9k, raboltak, fosztogattak. Eg\u00e9sz vid\u00e9kek n\u00e9ptelenedtek el, a helyi magyar \u00e9s n\u00e9met lakoss\u00e1got elpuszt\u00edtott\u00e1k, cseh \u00e9s morva telepesek \u00e9rkeztek \u00e9szak Magyarorsz\u00e1gra. Jelent\u0151s m\u00e9rt\u00e9kben hozz\u00e1j\u00e1rultak \u00c9szak-Magyarorsz\u00e1g (Felvid\u00e9k) elszl\u00e1vosod\u00e1s\u00e1hoz.@1462|M\u00e1ty\u00e1s huszit\u00e1kkal v\u00edvott 1458 \u00f3ta tart\u00f3 h\u00e1bor\u00faj\u00e1nak v\u00e9g\u00e9n Jiskra h\u0171s\u00e9get fogadott M\u00e1ty\u00e1snak \u00e9s \u00e1tadta a m\u00e9g uralma alatt tartott v\u00e1rakat. Ezut\u00e1n Jiskra M\u00e1ty\u00e1s szolg\u00e1lat\u00e1ban harcolt.@1471. okt\u00f3ber|A Vit\u00e9z J\u00e1nos esztergomi \u00e9rsek vezette \u00f6sszeesk\u00fcv\u00e9s h\u00edv\u00e1s\u00e1ra IV. K\u00e1zm\u00e9r lengyel kir\u00e1ly sereg\u00e9vel Magyarorsz\u00e1gra \u00e9rkezett. Vit\u00e9z\u00e9k megnyitott\u00e1k el\u0151tte Nyitra kapuj\u00e1t. A t\u00e1mad\u00e1s kudarcba fulladt. 1472-be M\u00e1ty\u00e1s visszafoglalta.@1471. December 19.|Vit\u00e9z J\u00e1nos kiegyezett M\u00e1ty\u00e1ssal. A kir\u00e1ly ezut\u00e1n 1472. m\u00e1rcius 1-j\u00e9n m\u00e9gis fogs\u00e1gba vetette Vit\u00e9zt.@1472. tavasza|A lengyel katonas\u00e1g visszaadta Nyitra v\u00e1r\u00e1t M\u00e1ty\u00e1snak.@#8|@1526. \u0151sze|Podmaniczky Istv\u00e1n nyitrai p\u00fcsp\u00f6k koron\u00e1zta Szapolyai J\u00e1nost kir\u00e1lly\u00e1, miut\u00e1n a moh\u00e1csi csat\u00e1ban az esztergomi \u00e9s a kalocsai \u00e9rsek is odalett.@1527. november|Podmaniczky Istv\u00e1n nyitrai p\u00fcsp\u00f6k koron\u00e1zta Szapolyai J\u00e1nos ellenfel\u00e9t, Habsburg Ferdin\u00e1ndot Sz\u00e9kesfeh\u00e9rv\u00e1ron kir\u00e1lly\u00e1, miut\u00e1n a moh\u00e1csi csat\u00e1ban az esztergomi \u00e9s a kalocsai \u00e9rsek is odalett.@#9|@#10|@1582-1588|P\u00fcsp\u00f6kv\u00e1r \u00e9p\u00edt\u00e9se, korszer\u0171 \u00f3-olasz b\u00e1sty\u00e1kkal.@#13|@1605. j\u00fanius 11.|Bocskai vez\u00e9re, Rh\u00e9dey r\u00f6vid ostrommal bevette.@#14|@#15|@1620. szeptember 9.|Bethlen G\u00e1bor erd\u00e9lyi fejedelem \u00e9s magyar kir\u00e1ly egy napi ostrommal h\u00f3doltatta Nyitr\u00e1t.@1621. m\u00e1jus|Nyitra megadta mag\u00e1t a cs\u00e1sz\u00e1riaknak.@#16|@#17|@1645. j\u00fanius|Az el\u0151renyomul\u00f3 I. R\u00e1k\u00f3czi Gy\u00f6rgy erd\u00e9lyi fejedelem elfoglalta Nyitr\u00e1t, majd egyes\u00fclt a sv\u00e9d sereggel Morvaorsz\u00e1gban.@#18|@1663. okt\u00f3ber 12.|\u00c9rsek\u00fajv\u00e1r eleste ut\u00e1n t\u00f6r\u00f6k k\u00e9zre ker\u00fcl Terj\u00e9k J\u00e1nos kapit\u00e1ny h\u0171tlens\u00e9ge folyt\u00e1n.@1664. \u00e1prilis 17. - m\u00e1jus 3.|Koh\u00e1ry Istv\u00e1n \u00e9s de Souches cs\u00e1sz\u00e1ri csapatai visszafoglalt\u00e1k a t\u00f6r\u00f6kt\u0151l.@1669-1673|P\u00e1lffy Mikl\u00f3s nyitrai p\u00fcsp\u00f6k meger\u0151s\u00edtette a falait.@#25|@1701|Elker\u00fclte I. Lip\u00f3t v\u00e1rrombol\u00f3 rendelet\u00e9t.@#27|@1704. augusztus 24.|Bercs\u00e9nyi Mikl\u00f3s kurucai elfoglalt\u00e1k.@1704-1708|R\u00e1k\u00f3czi kurucai birtokolt\u00e1k.@1708. augusztus|A vesztes Trencs\u00e9ni csata ut\u00e1n P\u00e1lffy J\u00e1nos, cs\u00e1sz\u00e1ri alt\u00e1bornagy katonas\u00e1ga el\u0151tt, h\u00e1romnapi, mozsarakkal val\u00f3 bomb\u00e1z\u00e1s ut\u00e1n a kurucok feladt\u00e1k Nyitr\u00e1t.@18. sz\u00e1zad|A v\u00e1rat barokk st\u00edlusban \u00e1t\u00e9p\u00edtett\u00e9k.@#28|@#30|@#31|@#32|@#36|&"},"language":"hu","region":"szlovakia","regionid":2,"offer":[{"id":"1","settlement_HU":"Beck\u00f3","settlement_LO":"Beckov","gps_lat":"48.7910390000","gps_long":"17.8989060000","cond":"3","picture":"\u003Ca title=\u0022Kateryna Baiduzha \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Beckovsk%C3%BD_hrad,_Marec_2015.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Beckovsk\u00fd hrad, Marec 2015\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/0\/04\/Beckovsk%C3%BD_hrad%2C_Marec_2015.jpg\/512px-Beckovsk%C3%BD_hrad%2C_Marec_2015.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Beckovsk%C3%BD_hrad,_Marec_2015.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EKateryna Baiduzha\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Beck\u00f3 v\u00e1ra; Bolond\u00f3c","seolink":"becko-vara-bolondoc"},{"id":"2","settlement_HU":"D\u00e9v\u00e9ny","settlement_LO":"Devin","gps_lat":"48.1744490000","gps_long":"16.9797010000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022Lure \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Dev%C3%ADnsky_hrad01.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Dev\u00ednsky hrad01\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/5\/58\/Dev%C3%ADnsky_hrad01.jpg\/512px-Dev%C3%ADnsky_hrad01.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Dev%C3%ADnsky_hrad01.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELure\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"D\u00e9v\u00e9ny v\u00e1ra","seolink":"deveny-vara"},{"id":"3","settlement_HU":"Somosk\u0151 (Magyarorsz\u00e1g), S\u00e1torosb\u00e1nya","settlement_LO":"Somosk\u0151, \u0160iatorsk\u00e1 Bukovinka","gps_lat":"48.1715070000","gps_long":"19.8573730000","cond":"3","picture":"\u003Ca title=\u0022Ladislav Luppa \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C5%A0iatorsk%C3%A1_Bukovinka_-_hrad_%C5%A0omo%C5%A1ka.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022\u0160iatorsk\u00e1 Bukovinka - hrad \u0160omo\u0161ka\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/a\/af\/%C5%A0iatorsk%C3%A1_Bukovinka_-_hrad_%C5%A0omo%C5%A1ka.jpg\/512px-%C5%A0iatorsk%C3%A1_Bukovinka_-_hrad_%C5%A0omo%C5%A1ka.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C5%A0iatorsk%C3%A1_Bukovinka_-_hrad_%C5%A0omo%C5%A1ka.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELadislav Luppa\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Somosk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"somosko-vara"},{"id":"4","settlement_HU":"Szepesv\u00e1ralja, Zsigra","settlement_LO":"Spi\u0161sk\u00e9 Podhradie, \u017dehra","gps_lat":"49.0008240000","gps_long":"20.7703060000","cond":"3","picture":"\u003Ca title=\u0022Govisity.com \/ CC BY (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/2.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Spi%C5%A1sk%C3%A1_kapitula_and_Spi%C5%A1_castle,_Slovakia.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Spi\u0161sk\u00e1 kapitula and Spi\u0161 castle, Slovakia\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/2\/2d\/Spi%C5%A1sk%C3%A1_kapitula_and_Spi%C5%A1_castle%2C_Slovakia.jpg\/512px-Spi%C5%A1sk%C3%A1_kapitula_and_Spi%C5%A1_castle%2C_Slovakia.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Spi%C5%A1sk%C3%A1_kapitula_and_Spi%C5%A1_castle,_Slovakia.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EGovisity.com\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/2.0\u0022\u003ECC BY\u003C\/a\u003E","name":"Szepesi v\u00e1r","seolink":"szepesi-var"},{"id":"5","settlement_HU":"Sztrecs\u00e9ny","settlement_LO":"Stre\u010dno","gps_lat":"49.1747620000","gps_long":"18.8624190000","cond":"3","picture":"\u003Ca title=\u0022Jerzy Opio\u0142a \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Stre%C4%8Dno_MF3.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hrad Stre\u010dno MF3\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/a\/a4\/Hrad_Stre%C4%8Dno_MF3.jpg\/512px-Hrad_Stre%C4%8Dno_MF3.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Stre%C4%8Dno_MF3.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EJerzy Opio\u0142a\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Sztrecs\u00e9ny v\u00e1ra; Sztrecsn\u00f3","seolink":"sztrecseny-vara-sztrecsno"},{"id":"6","settlement_HU":"\u00c1rvav\u00e1ralja","settlement_LO":"Oravsk\u00fd Podz\u00e1mok","gps_lat":"49.2619300000","gps_long":"19.3589560000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Photograph: Kateryna Baiduzha \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Oravsk%C3%BD_Hrad,_Marec_2016.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Oravsk\u00fd Hrad, Marec 2016\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/4\/40\/Oravsk%C3%BD_Hrad%2C_Marec_2016.jpg\/512px-Oravsk%C3%BD_Hrad%2C_Marec_2016.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Oravsk%C3%BD_Hrad,_Marec_2016.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPhotograph: Kateryna Baiduzha\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"\u00c1rva v\u00e1ra","seolink":"arva-vara"},{"id":"7","settlement_HU":"Zsolna","settlement_LO":"\u017dilina","gps_lat":"49.2368680000","gps_long":"18.7356020000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u002210ricardo \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Budatin_Castle.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Budatin Castle\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/c\/cb\/Budatin_Castle.jpg\/512px-Budatin_Castle.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Budatin_Castle.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003E10ricardo\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Budetin","seolink":"budetin"},{"id":"8","settlement_HU":"F\u00fclek","settlement_LO":"Fi\u013eakovo","gps_lat":"48.2717590000","gps_long":"19.8256270000","cond":"3","picture":"\u003Ca title=\u0022Ladislav Luppa \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Fi%C4%BEakovo_-_Bebekova_ba%C5%A1ta_-a.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Fi\u013eakovo - Bebekova ba\u0161ta -a\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/2\/25\/Fi%C4%BEakovo_-_Bebekova_ba%C5%A1ta_-a.jpg\/512px-Fi%C4%BEakovo_-_Bebekova_ba%C5%A1ta_-a.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Fi%C4%BEakovo_-_Bebekova_ba%C5%A1ta_-a.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELadislav Luppa\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"F\u00fcleki v\u00e1r","seolink":"fuleki-var"},{"id":"9","settlement_HU":"K\u00e9kk\u0151","settlement_LO":"Modr\u00fd Kame\u0148","gps_lat":"48.2440510000","gps_long":"19.3338930000","cond":"2","picture":"\u003Ca title=\u0022Palickap \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Modr%C3%BD_Kame%C5%88,_ka%C5%A1tie%C4%BE,_vstup_(1).jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Modr\u00fd Kame\u0148, ka\u0161tie\u013e, vstup (1)\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/8\/89\/Modr%C3%BD_Kame%C5%88%2C_ka%C5%A1tie%C4%BE%2C_vstup_%281%29.jpg\/512px-Modr%C3%BD_Kame%C5%88%2C_ka%C5%A1tie%C4%BE%2C_vstup_%281%29.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Modr%C3%BD_Kame%C5%88,_ka%C5%A1tie%C4%BE,_vstup_(1).jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPalickap\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"K\u00e9kk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"kekko-vara"},{"id":"10","settlement_HU":"Krasznahorkav\u00e1ralja","settlement_LO":"Kr\u00e1snohorsk\u00e9 Podhradie","gps_lat":"48.6590500000","gps_long":"20.6033280000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Thaler Tamas \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Krasznahorka1FotoThalerTamas.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Krasznahorka1FotoThalerTamas\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/7\/7b\/Krasznahorka1FotoThalerTamas.jpg\/512px-Krasznahorka1FotoThalerTamas.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Krasznahorka1FotoThalerTamas.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EThaler Tamas\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Krasznahorka v\u00e1ra","seolink":"krasznahorka-vara"},{"id":"11","settlement_HU":"K\u0151v\u00e1rhely","settlement_LO":"Podhradie","gps_lat":"48.6582490000","gps_long":"18.0492920000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022Pistal \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Topo%C4%BE%C4%8Diansky_hrad_(2016).jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Topo\u013e\u010diansky hrad (2016)\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/e\/e0\/Topo%C4%BE%C4%8Diansky_hrad_%282016%29.jpg\/512px-Topo%C4%BE%C4%8Diansky_hrad_%282016%29.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Topo%C4%BE%C4%8Diansky_hrad_(2016).jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPistal\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Tapolcs\u00e1ny v\u00e1ra","seolink":"tapolcsany-vara"},{"id":"12","settlement_HU":"\u00d3lubl\u00f3","settlement_LO":"Star\u00e1 \u013dubov\u0148a","gps_lat":"49.3156750000","gps_long":"20.7005030000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Investigatio \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Stara_Lubovna_Hrad-03.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Stara Lubovna Hrad-03\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/4\/4a\/Stara_Lubovna_Hrad-03.JPG\/512px-Stara_Lubovna_Hrad-03.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Stara_Lubovna_Hrad-03.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EInvestigatio\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Lubl\u00f3 v\u00e1ra ","seolink":"lublo-vara"},{"id":"13","settlement_HU":"V\u00e9gles","settlement_LO":"V\u00edg\u013ea\u0161","gps_lat":"48.5553550000","gps_long":"19.2995730000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Djmiscin \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Zrekon%C5%A1truovan%C3%BD_V%C3%ADg%C4%BEa%C5%A1sk%C3%BD_z%C3%A1mok_-_otvoren%C3%BD.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Zrekon\u0161truovan\u00fd V\u00edg\u013ea\u0161sk\u00fd z\u00e1mok - otvoren\u00fd\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/9\/94\/Zrekon%C5%A1truovan%C3%BD_V%C3%ADg%C4%BEa%C5%A1sk%C3%BD_z%C3%A1mok_-_otvoren%C3%BD.jpg\/512px-Zrekon%C5%A1truovan%C3%BD_V%C3%ADg%C4%BEa%C5%A1sk%C3%BD_z%C3%A1mok_-_otvoren%C3%BD.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Zrekon%C5%A1truovan%C3%BD_V%C3%ADg%C4%BEa%C5%A1sk%C3%BD_z%C3%A1mok_-_otvoren%C3%BD.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EDjmiscin\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"V\u00e9gles v\u00e1ra","seolink":"vegles-vara"},{"id":"14","settlement_HU":"Cseszte","settlement_LO":"\u010cast\u00e1","gps_lat":"48.3923090000","gps_long":"17.3370950000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Pistaluka \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C4%8Cerven%C3%BD_kame%C5%88_nad_P%C3%ADlou.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022\u010cerven\u00fd kame\u0148 nad P\u00edlou\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/6\/6d\/%C4%8Cerven%C3%BD_kame%C5%88_nad_P%C3%ADlou.jpg\/512px-%C4%8Cerven%C3%BD_kame%C5%88_nad_P%C3%ADlou.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C4%8Cerven%C3%BD_kame%C5%88_nad_P%C3%ADlou.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPistaluka\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"V\u00f6r\u00f6sk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"vorosko-vara"},{"id":"15","settlement_HU":"Z\u00f3lyomlipcse","settlement_LO":"Slovensk\u00e1 \u013dup\u010da","gps_lat":"48.7722740000","gps_long":"19.2807860000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022\u013dup\u010diansky_hrad.JPG: SnowIsWhitederivative work: J\u00fcppsche \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C4%BDup%C4%8Diansky_hrad-1.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022\u013dup\u010diansky hrad-1\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/4\/42\/%C4%BDup%C4%8Diansky_hrad-1.jpg\/512px-%C4%BDup%C4%8Diansky_hrad-1.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C4%BDup%C4%8Diansky_hrad-1.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003E\u013dup\u010diansky_hrad.JPG: SnowIsWhitederivative work: J\u00fcppsche\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Z\u00f3lyomlipcse v\u00e1ra","seolink":"zolyomlipcse-vara"},{"id":"16","settlement_HU":"Bark\u00f3","settlement_LO":"Brekov","gps_lat":"48.9027540000","gps_long":"21.8330770000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Pierre Bona \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Brekov_Hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Brekov Hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/c\/c2\/Brekov_Hrad.jpg\/512px-Brekov_Hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Brekov_Hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPierre Bona\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Bark\u00f3 v\u00e1ra","seolink":"barko-vara"},{"id":"17","settlement_HU":"Berencsv\u00e1ralja","settlement_LO":"Podbran\u010d","gps_lat":"48.7333860000","gps_long":"17.4675630000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Palickap \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bran%C4%8D,_hrad_od_juhoz%C3%A1padu_(3).jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Bran\u010d, hrad od juhoz\u00e1padu (3)\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/f\/f3\/Bran%C4%8D%2C_hrad_od_juhoz%C3%A1padu_%283%29.jpg\/512px-Bran%C4%8D%2C_hrad_od_juhoz%C3%A1padu_%283%29.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bran%C4%8D,_hrad_od_juhoz%C3%A1padu_(3).jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPalickap\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Berencs v\u00e1ra","seolink":"berencs-vara"},{"id":"18","settlement_HU":"Blatnica","settlement_LO":"Blatnica","gps_lat":"48.9472040000","gps_long":"18.9474800000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Michal Gotthardt \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Blatnica_Castle_drone_fogg.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Blatnica Castle drone fogg\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/e\/e0\/Blatnica_Castle_drone_fogg.jpg\/512px-Blatnica_Castle_drone_fogg.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Blatnica_Castle_drone_fogg.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMichal Gotthardt\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Berencs v\u00e1ra","seolink":"berencs-vara"},{"id":"19","settlement_HU":"Pozsonyborosty\u00e1nk\u0151, Stomfa","settlement_LO":"Borinka, Stupava","gps_lat":"48.2550020000","gps_long":"17.1112930000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Stanislav Doronenko \/ CC BY (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Draci_hradok_01.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Draci hradok 01\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/6\/61\/Draci_hradok_01.jpg\/512px-Draci_hradok_01.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Draci_hradok_01.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EStanislav Doronenko\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0\u0022\u003ECC BY\u003C\/a\u003E","name":"S\u00e1rk\u00e1nyk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"sarkanyko-vara"},{"id":"20","settlement_HU":"Pozsonyborosty\u00e1nk\u0151, Stomfa","settlement_LO":"Borinka, Stupava","gps_lat":"48.2755070000","gps_long":"17.0834420000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Xmetov \/ CC BY (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Paj%C5%A1t%C3%BAnsky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Paj\u0161t\u00fansky hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/5\/5d\/Paj%C5%A1t%C3%BAnsky_hrad.jpg\/512px-Paj%C5%A1t%C3%BAnsky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Paj%C5%A1t%C3%BAnsky_hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EXmetov\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0\u0022\u003ECC BY\u003C\/a\u003E","name":"Pozsonyborosty\u00e1nk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"pozsonyborostyanko-vara"},{"id":"21","settlement_HU":"Boz\u00f3k","settlement_LO":"Bzov\u00edk","gps_lat":"48.3153300000","gps_long":"19.0898800000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022Template:Dynamicphoto.sk \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Opevnen%C3%BD_kl%C3%A1%C5%A1tor_Bzov%C3%ADk_ruiny_2016_2..JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Opevnen\u00fd kl\u00e1\u0161tor Bzov\u00edk ruiny 2016 2.\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/4\/4d\/Opevnen%C3%BD_kl%C3%A1%C5%A1tor_Bzov%C3%ADk_ruiny_2016_2..JPG\/512px-Opevnen%C3%BD_kl%C3%A1%C5%A1tor_Bzov%C3%ADk_ruiny_2016_2..JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Opevnen%C3%BD_kl%C3%A1%C5%A1tor_Bzov%C3%ADk_ruiny_2016_2..JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ETemplate:Dynamicphoto.sk\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Boz\u00f3ki v\u00e1r","seolink":"bozoki-var"},{"id":"22","settlement_HU":"Cs\u00e1br\u00e1gvarb\u00f3k","settlement_LO":"\u010cabradsk\u00fd Vrbovok","gps_lat":"48.2444250000","gps_long":"19.1061900000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022Civertan \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/2.5)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Csabragcivertanlegi2.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Csabragcivertanlegi2\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/7\/78\/Csabragcivertanlegi2.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Csabragcivertanlegi2.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ECivertan\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/2.5\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Cs\u00e1br\u00e1g v\u00e1ra","seolink":"csabrag-vara"},{"id":"23","settlement_HU":"Csejte","settlement_LO":"\u010cachtice","gps_lat":"48.7254430000","gps_long":"17.7610550000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022Pistal \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C4%8Cachtick%C3%BD_Hrad2.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022\u010cachtick\u00fd Hrad2\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/2\/2c\/%C4%8Cachtick%C3%BD_Hrad2.jpg\/512px-%C4%8Cachtick%C3%BD_Hrad2.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C4%8Cachtick%C3%BD_Hrad2.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPistal\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Csejte v\u00e1ra","seolink":"csejte-vara"},{"id":"24","settlement_HU":"Telekh\u00e1za","settlement_LO":"Sedlisk\u00e1","gps_lat":"48.9146590000","gps_long":"21.7382150000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Milan Bali\u0161in \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_%C4%8Ci%C4%8Dva_010.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hrad \u010ci\u010dva 010\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/1\/1b\/Hrad_%C4%8Ci%C4%8Dva_010.JPG\/512px-Hrad_%C4%8Ci%C4%8Dva_010.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_%C4%8Ci%C4%8Dva_010.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMilan Bali\u0161in\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Csicsva v\u00e1ra","seolink":"csicsva-vara"},{"id":"25","settlement_HU":"Detrek\u0151v\u00e1ralja","settlement_LO":"Plaveck\u00e9 Podhradie","gps_lat":"48.4938800000","gps_long":"17.2684870000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Pistal \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Plavecky_Hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Plavecky Hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/7\/7c\/Plavecky_Hrad.jpg\/512px-Plavecky_Hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Plavecky_Hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPistal\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Detrek\u0151 v\u00e1ra","seolink":"detreko-vara"},{"id":"26","settlement_HU":"Div\u00e9ny","settlement_LO":"Div\u00edn","gps_lat":"48.4483210000","gps_long":"19.5330170000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Ladislav Luppa \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Div%C3%ADn_-_Div%C3%ADnsky_hrad-2.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Div\u00edn - Div\u00ednsky hrad-2\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/7\/71\/Div%C3%ADn_-_Div%C3%ADnsky_hrad-2.jpg\/512px-Div%C3%ADn_-_Div%C3%ADnsky_hrad-2.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Div%C3%ADn_-_Div%C3%ADnsky_hrad-2.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELadislav Luppa\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Div\u00e9ny v\u00e1ra","seolink":"diveny-vara"},{"id":"27","settlement_HU":"Biksz\u00e1rd","settlement_LO":"Bukov\u00e1","gps_lat":"48.5225480000","gps_long":"17.3721500000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Pudelek (Marcin Szala) \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Ostr%C3%BD_Kame%C5%88_castle_(Scharfenstein,_%C3%89lsk%C3%B6),_Slovakia.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Ostr\u00fd Kame\u0148 castle (Scharfenstein, \u00c9lsk\u00f6), Slovakia\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/5\/5d\/Ostr%C3%BD_Kame%C5%88_castle_%28Scharfenstein%2C_%C3%89lsk%C3%B6%29%2C_Slovakia.JPG\/512px-Ostr%C3%BD_Kame%C5%88_castle_%28Scharfenstein%2C_%C3%89lsk%C3%B6%29%2C_Slovakia.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Ostr%C3%BD_Kame%C5%88_castle_(Scharfenstein,_%C3%89lsk%C3%B6),_Slovakia.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPudelek (Marcin Szala)\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"\u00c9lesk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"elesko-vara"},{"id":"28","settlement_HU":"Szentgy\u00f6rgy","settlement_LO":"Sv\u00e4t\u00fd Jur","gps_lat":"48.2612260000","gps_long":"17.1965360000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Martin Berta \/ Public domain\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Slovakia-Biely_kamen-01.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Slovakia-Biely kamen-01\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/2\/22\/Slovakia-Biely_kamen-01.jpg\/512px-Slovakia-Biely_kamen-01.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Slovakia-Biely_kamen-01.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMartin Berta\u003C\/a\u003E \/ Public domain","name":"Feh\u00e9rk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"feherko-vara"},{"id":"29","settlement_HU":"G\u00edmes","settlement_LO":"Jelenec","gps_lat":"48.4115130000","gps_long":"18.2225690000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022Roman Hra\u0161ka \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Jelenec,_Pal%C3%A1c_hradn%C3%BD_III.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Jelenec, Pal\u00e1c hradn\u00fd III\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/9\/90\/Jelenec%2C_Pal%C3%A1c_hradn%C3%BD_III.jpg\/512px-Jelenec%2C_Pal%C3%A1c_hradn%C3%BD_III.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Jelenec,_Pal%C3%A1c_hradn%C3%BD_III.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ERoman Hra\u0161ka\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"G\u00edmes v\u00e1ra","seolink":"gimes-vara"},{"id":"30","settlement_HU":"G\u00e1cs","settlement_LO":"Hali\u010d","gps_lat":"48.3566140000","gps_long":"19.5754590000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Ladislav Luppa \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hali%C4%8D_-_Hali%C4%8Dsk%C3%BD_z%C3%A1mok_(2).jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hali\u010d - Hali\u010dsk\u00fd z\u00e1mok (2)\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/b\/be\/Hali%C4%8D_-_Hali%C4%8Dsk%C3%BD_z%C3%A1mok_%282%29.jpg\/512px-Hali%C4%8D_-_Hali%C4%8Dsk%C3%BD_z%C3%A1mok_%282%29.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hali%C4%8D_-_Hali%C4%8Dsk%C3%BD_z%C3%A1mok_(2).jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELadislav Luppa\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"G\u00e1csi v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"gacsi-varkastely"},{"id":"31","settlement_HU":"V\u00e1rna","settlement_LO":"Var\u00edn","gps_lat":"49.1778070000","gps_long":"18.8903020000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Prazak \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/2.5)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Star%C3%BD_hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Star\u00fd hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/6\/6a\/Star%C3%BD_hrad.jpg\/512px-Star%C3%BD_hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Star%C3%BD_hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPrazak\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/2.5\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"V\u00e1rna v\u00e1ra; \u00d3v\u00e1r (Varin)","seolink":"varna-vara-ovar"},{"id":"32","settlement_HU":"Szielnic","settlement_LO":"Liptovsk\u00e1 Sielnica","gps_lat":"49.1478300000","gps_long":"19.4301700000","cond":"6","picture":"","picture_ref":"","name":"Lipt\u00f3\u00f3v\u00e1r v\u00e1ra; \u00d3v\u00e1r","seolink":"liptoovar-vara-ovar"},{"id":"33","settlement_HU":"Lipt\u00f3\u00fajv\u00e1r","settlement_LO":"Liptovsk\u00fd Hr\u00e1dok","gps_lat":"49.0457520000","gps_long":"19.7329690000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Margaretka3110 (talk) Janka Ambr\u00f3zov\u00e1 \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Liptovsk%C3%BD_Hr%C3%A1dok,_hrad_z_v%C3%BD%C5%A1ky.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Liptovsk\u00fd Hr\u00e1dok, hrad z v\u00fd\u0161ky\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/1\/16\/Liptovsk%C3%BD_Hr%C3%A1dok%2C_hrad_z_v%C3%BD%C5%A1ky.jpg\/512px-Liptovsk%C3%BD_Hr%C3%A1dok%2C_hrad_z_v%C3%BD%C5%A1ky.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Liptovsk%C3%BD_Hr%C3%A1dok,_hrad_z_v%C3%BD%C5%A1ky.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMargaretka3110 (talk) Janka Ambr\u00f3zov\u00e1\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Lipt\u00f3\u00fajv\u00e1r v\u00e1ra","seolink":"liptoujvar-vara"},{"id":"34","settlement_HU":"Holics","settlement_LO":"Hol\u00ed\u010d","gps_lat":"48.8086080000","gps_long":"17.1567220000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Stanislav Doronenko \/ CC BY-SA (http:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\/)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Holic_zamok1.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Holic zamok1\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/c\/cc\/Holic_zamok1.jpg\/512px-Holic_zamok1.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Holic_zamok1.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EStanislav Doronenko\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022http:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\/\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Holicsi v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"holicsi-varkastely"},{"id":"35","settlement_HU":"Rics\u00f3v\u00e1ralja","settlement_LO":"Hri\u010dovsk\u00e9 Podhradie","gps_lat":"49.2115830000","gps_long":"18.6198910000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Rudo Mlich \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Hri%C4%8Dov_n%C3%A1dherne_farebn%C3%BD.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hrad Hri\u010dov n\u00e1dherne farebn\u00fd\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/7\/78\/Hrad_Hri%C4%8Dov_n%C3%A1dherne_farebn%C3%BD.jpg\/512px-Hrad_Hri%C4%8Dov_n%C3%A1dherne_farebn%C3%BD.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Hri%C4%8Dov_n%C3%A1dherne_farebn%C3%BD.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ERudo Mlich\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Hrics\u00f3 v\u00e1ra","seolink":"hricso-vara"},{"id":"36","settlement_HU":"Kereszt\u00far","settlement_LO":"Hostie","gps_lat":"48.4788940000","gps_long":"18.4260910000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Andrea Magov\u00e1 \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hru%C5%A1ov.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hru\u0161ov\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/b\/ba\/Hru%C5%A1ov.JPG\/512px-Hru%C5%A1ov.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hru%C5%A1ov.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EAndrea Magov\u00e1\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Hruss\u00f3 v\u00e1ra","seolink":"hrusso-vara"},{"id":"37","settlement_HU":"V\u00e1rjeszen\u0151","settlement_LO":"Jasenov","gps_lat":"48.8913290000","gps_long":"21.9106400000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Milan Bali\u0161in \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Poh%C4%BEad_na_Jasenovsk%C3%BD_hrad.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Poh\u013ead na Jasenovsk\u00fd hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/6\/60\/Poh%C4%BEad_na_Jasenovsk%C3%BD_hrad.JPG\/512px-Poh%C4%BEad_na_Jasenovsk%C3%BD_hrad.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Poh%C4%BEad_na_Jasenovsk%C3%BD_hrad.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMilan Bali\u0161in\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Jeszen\u0151 v\u00e1ra","seolink":"jeszeno-vara"},{"id":"38","settlement_HU":"J\u00f3k\u0151","settlement_LO":"Dobr\u00e1 Voda","gps_lat":"48.6099290000","gps_long":"17.5289240000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Akul59 \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Dobra_Voda,_Hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Dobra Voda, Hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/b\/b1\/Dobra_Voda%2C_Hrad.jpg\/512px-Dobra_Voda%2C_Hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Dobra_Voda,_Hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EAkul59\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"J\u00f3k\u0151 v\u00e1ra","seolink":"joko-vara"},{"id":"39","settlement_HU":"Korl\u00e1tk\u0151","settlement_LO":"Cerov\u00e1","gps_lat":"48.5756470000","gps_long":"17.3857230000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Photograph: Kateryna Baiduzha \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Korl%C3%A1tsky_Hrad,_December_2015.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Korl\u00e1tsky Hrad, December 2015\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/6\/65\/Korl%C3%A1tsky_Hrad%2C_December_2015.jpg\/512px-Korl%C3%A1tsky_Hrad%2C_December_2015.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Korl%C3%A1tsky_Hrad,_December_2015.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPhotograph: Kateryna Baiduzha\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Korl\u00e1tk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"korlatko-vara"},{"id":"40","settlement_HU":"Lednic","settlement_LO":"Lednica","gps_lat":"49.1106920000","gps_long":"18.2113130000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Ji\u0159\u00ed Kom\u00e1rek \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Lednick%C3%A9_bradlo,_Lednica,_okres_P%C3%BAchov_(03).jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Lednick\u00e9 bradlo, Lednica, okres P\u00fachov (03)\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/8\/8c\/Lednick%C3%A9_bradlo%2C_Lednica%2C_okres_P%C3%BAchov_%2803%29.jpg\/512px-Lednick%C3%A9_bradlo%2C_Lednica%2C_okres_P%C3%BAchov_%2803%29.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Lednick%C3%A9_bradlo,_Lednica,_okres_P%C3%BAchov_(03).jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EJi\u0159\u00ed Kom\u00e1rek\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Lednic v\u00e1ra","seolink":"lednic-vara"},{"id":"41","settlement_HU":"Likava","settlement_LO":"Likavka","gps_lat":"49.1054350000","gps_long":"19.3118100000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Petitpeton \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Likava_Likavaka_castle_hrad_ch%C3%A2teau.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Likava Likavaka castle hrad ch\u00e2teau\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/0\/0b\/Likava_Likavaka_castle_hrad_ch%C3%A2teau.jpg\/512px-Likava_Likavaka_castle_hrad_ch%C3%A2teau.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Likava_Likavaka_castle_hrad_ch%C3%A2teau.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPetitpeton\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Likava v\u00e1ra","seolink":"likava-vara"},{"id":"42","settlement_HU":"Cseri","settlement_LO":"Cerovo","gps_lat":"48.2305490000","gps_long":"19.1329480000","cond":"7","picture":"","picture_ref":"","name":"Litva v\u00e1ra; Haradnok","seolink":"litva-vara-haradnok"},{"id":"43","settlement_HU":"Mur\u00e1nyalja","settlement_LO":"Mur\u00e1\u0148","gps_lat":"48.7599670000","gps_long":"20.0609390000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Jozef76 \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Mur%C3%A1nsky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Mur\u00e1nsky hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/b\/b9\/Mur%C3%A1nsky_hrad.jpg\/512px-Mur%C3%A1nsky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Mur%C3%A1nsky_hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EJozef76\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Mur\u00e1ny v\u00e1ra","seolink":"murany-vara"},{"id":"44","settlement_HU":"Oroszl\u00e1nk\u0151","settlement_LO":"Vr\u0161atsk\u00e9 Podhradie","gps_lat":"49.0656500000","gps_long":"18.1510690000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Ji\u0159\u00ed Kom\u00e1rek \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:P%C5%99%C3%ADrodn%C3%AD_rezervace_Vr%C5%A1atsk%C3%A9_hradn%C3%A9_bralo,_okres_Ilava.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022P\u0159\u00edrodn\u00ed rezervace Vr\u0161atsk\u00e9 hradn\u00e9 bralo, okres Ilava\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/4\/40\/P%C5%99%C3%ADrodn%C3%AD_rezervace_Vr%C5%A1atsk%C3%A9_hradn%C3%A9_bralo%2C_okres_Ilava.jpg\/512px-P%C5%99%C3%ADrodn%C3%AD_rezervace_Vr%C5%A1atsk%C3%A9_hradn%C3%A9_bralo%2C_okres_Ilava.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:P%C5%99%C3%ADrodn%C3%AD_rezervace_Vr%C5%A1atsk%C3%A9_hradn%C3%A9_bralo,_okres_Ilava.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EJi\u0159\u00ed Kom\u00e1rek\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Oroszl\u00e1nk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"oroszlanko-vara"},{"id":"45","settlement_HU":"Palocsa","settlement_LO":"Plave\u010d","gps_lat":"49.2553450000","gps_long":"20.8474930000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Henrich \u0160alamon \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Plave%C4%8Dsk%C3%BD_hrad,_Plave%C4%8D.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Plave\u010dsk\u00fd hrad, Plave\u010d\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/0\/05\/Plave%C4%8Dsk%C3%BD_hrad%2C_Plave%C4%8D.jpg\/512px-Plave%C4%8Dsk%C3%BD_hrad%2C_Plave%C4%8D.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Plave%C4%8Dsk%C3%BD_hrad,_Plave%C4%8D.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EHenrich \u0160alamon\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Palocsa v\u00e1ra","seolink":"palocsa-vara"},{"id":"46","settlement_HU":"Z\u00f3lyom","settlement_LO":"Zvolen","gps_lat":"48.5553110000","gps_long":"19.1080360000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Igor Viszlai \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Pust%C3%BD_hrad.png\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Pust\u00fd hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/2\/2e\/Pust%C3%BD_hrad.png\/512px-Pust%C3%BD_hrad.png\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Pust%C3%BD_hrad.png\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EIgor Viszlai\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Z\u00f3lyom Pusztav\u00e1r ","seolink":"zolyom-pusztavar"},{"id":"47","settlement_HU":"Revistyev\u00e1ralja, Zsarn\u00f3ca","settlement_LO":"Revi\u0161tsk\u00e9 Podz\u00e1m\u010die, \u017darnovica","gps_lat":"48.5217480000","gps_long":"18.7226970000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Martinlv \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Revi%C5%A1te.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Revi\u0161te\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/d\/d0\/Revi%C5%A1te.jpg\/512px-Revi%C5%A1te.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Revi%C5%A1te.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMartinlv\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Revistye v\u00e1ra; Ricse","seolink":"revistye-vara-ricse"},{"id":"48","settlement_HU":"Nagys\u00e1ros","settlement_LO":"Ve\u013ek\u00fd \u0160ari\u0161","gps_lat":"49.0536880000","gps_long":"21.1752810000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022heb@Wikimedia Commons (mail) \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Saris_Castle_1.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Saris Castle 1\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/d\/d0\/Saris_Castle_1.jpg\/512px-Saris_Castle_1.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Saris_Castle_1.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003Eheb@Wikimedia Commons (mail)\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"S\u00e1ros v\u00e1ra","seolink":"saros-vara"},{"id":"49","settlement_HU":"Sask\u0151v\u00e1ralja, Garamszentkereszt","settlement_LO":"\u0160\u00e1\u0161ovsk\u00e9 Podhradie, \u017diar nad Hronom","gps_lat":"48.5792350000","gps_long":"18.9000620000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Patrik Kunec \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:03_%C5%A0%C3%A1%C5%A1ovsk%C3%BD_hrad_-_1._4._2014.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u002203 \u0160\u00e1\u0161ovsk\u00fd hrad - 1. 4. 2014\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/5\/51\/03_%C5%A0%C3%A1%C5%A1ovsk%C3%BD_hrad_-_1._4._2014.JPG\/512px-03_%C5%A0%C3%A1%C5%A1ovsk%C3%BD_hrad_-_1._4._2014.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:03_%C5%A0%C3%A1%C5%A1ovsk%C3%BD_hrad_-_1._4._2014.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPatrik Kunec\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Sask\u0151 v\u00e1ra","seolink":"sasko-vara"},{"id":"50","settlement_HU":"Nagyszal\u00e1nc","settlement_LO":"Slanec","gps_lat":"48.6374660000","gps_long":"21.4713690000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Adenin \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Slanec.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hrad Slanec\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/f\/f9\/Hrad_Slanec.jpg\/512px-Hrad_Slanec.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Slanec.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EAdenin\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Szal\u00e1nc v\u00e1ra","seolink":"szalanc-vara"},{"id":"51","settlement_HU":"Ill\u00e9s","settlement_LO":"Ilija","gps_lat":"48.4016870000","gps_long":"18.8868910000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Peko \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Sitno_castle_ruins_1.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Sitno castle ruins 1\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/7\/7f\/Sitno_castle_ruins_1.JPG\/512px-Sitno_castle_ruins_1.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Sitno_castle_ruins_1.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPeko\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Szitnya v\u00e1ra","seolink":"szitnya-vara"},{"id":"52","settlement_HU":"Szklabinyav\u00e1ralja","settlement_LO":"Sklabinsk\u00fd Podz\u00e1mok","gps_lat":"49.0552580000","gps_long":"19.0193940000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Michal Gotthardt \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Sklabi%C5%88a_Castle.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Sklabi\u0148a Castle\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/d\/de\/Sklabi%C5%88a_Castle.jpg\/512px-Sklabi%C5%88a_Castle.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Sklabi%C5%88a_Castle.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMichal Gotthardt\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Szklabinya v\u00e1ra","seolink":"szklabinya-vara"},{"id":"53","settlement_HU":"Szuly\u00f3v\u00e1ralja","settlement_LO":"S\u00fa\u013eov - Hradn\u00e1","gps_lat":"49.1744400000","gps_long":"18.5833860000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Michal Jakubsk\u00fd \/ CC BY (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:S%C3%BA%C4%BEovsk%C3%BD_hrad_-_panoramio_(1).jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022S\u00fa\u013eovsk\u00fd hrad - panoramio (1)\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/3\/39\/S%C3%BA%C4%BEovsk%C3%BD_hrad_-_panoramio_%281%29.jpg\/512px-S%C3%BA%C4%BEovsk%C3%BD_hrad_-_panoramio_%281%29.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:S%C3%BA%C4%BEovsk%C3%BD_hrad_-_panoramio_(1).jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMichal Jakubsk\u00fd\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0\u0022\u003ECC BY\u003C\/a\u003E","name":"Szuly\u00f3 v\u00e1ra","seolink":"szulyo-vara"},{"id":"54","settlement_HU":"Temetv\u00e9ny, V\u00e1glyuka","settlement_LO":"Hr\u00e1dok, L\u00faka","gps_lat":"48.6774010000","gps_long":"17.9292190000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Miro Svorc \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_temtatin.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hrad temtatin\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/2\/2c\/Hrad_temtatin.JPG\/512px-Hrad_temtatin.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_temtatin.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMiro Svorc\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Temetv\u00e9ny v\u00e1ra","seolink":"temetveny-vara"},{"id":"55","settlement_HU":"Torna","settlement_LO":"Tur\u0148a nad Bodvou","gps_lat":"48.6113000000","gps_long":"20.8740150000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Ladislav Luppa \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Turniansky_hrad_-a.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Turniansky hrad -a\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/d\/d6\/Turniansky_hrad_-a.jpg\/512px-Turniansky_hrad_-a.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Turniansky_hrad_-a.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELadislav Luppa\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Torna v\u00e1ra","seolink":"torna-vara"},{"id":"56","settlement_HU":"Tur\u00f3cjeszen\u0151","settlement_LO":"Jasenovo","gps_lat":"48.8758700000","gps_long":"18.6999930000","cond":"7","picture":"\u003Ca title=\u0022Michal Jakubsk\u00fd \/ CC BY (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Dvojkr%C3%AD%C5%BE_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Dvojkr\u00ed\u017e - panoramio\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/2\/2a\/Dvojkr%C3%AD%C5%BE_-_panoramio.jpg\/512px-Dvojkr%C3%AD%C5%BE_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Dvojkr%C3%AD%C5%BE_-_panoramio.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMichal Jakubsk\u00fd\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0\u0022\u003ECC BY\u003C\/a\u003E","name":"Tur\u00f3cjeszen\u0151 v\u00e1ra","seolink":"turocjeszeno-vara"},{"id":"57","settlement_HU":"V\u00e1gbeszterce","settlement_LO":"Pova\u017esk\u00e1 Bystrica","gps_lat":"49.1454900000","gps_long":"18.4581410000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Rudo Mlich \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bystrick%C3%BD_hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Bystrick\u00fd hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/1\/1c\/Bystrick%C3%BD_hrad.jpg\/512px-Bystrick%C3%BD_hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bystrick%C3%BD_hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ERudo Mlich\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"V\u00e1gbeszterce v\u00e1ra","seolink":"vagbeszterce-vara"},{"id":"58","settlement_HU":"Vinna","settlement_LO":"Vinn\u00e9","gps_lat":"48.8201210000","gps_long":"21.9500230000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Patrik.cimprich \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_vinn%C3%A9.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hrad vinn\u00e9\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/e\/e7\/Hrad_vinn%C3%A9.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_vinn%C3%A9.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPatrik.cimprich\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Vinna v\u00e1ra; Tarna","seolink":"vinna-vara-tarna"},{"id":"59","settlement_HU":"Zayv\u00e1ralja","settlement_LO":"Uhrovsk\u00e9 Podhradie","gps_lat":"48.7541850000","gps_long":"18.3913370000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Baca12 \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Uhrovsky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Uhrovsky hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/b\/b9\/Uhrovsky_hrad.jpg\/512px-Uhrovsky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Uhrovsky_hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EBaca12\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Ugr\u00f3c v\u00e1ra; Zayugr\u00f3c","seolink":"ugroc-vara-zayugroc"},{"id":"60","settlement_HU":"Zbor\u00f3","settlement_LO":"Zborov","gps_lat":"49.3535990000","gps_long":"21.2984000000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Jakub Ha\u0142un \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:20180601_Makowica_Zborowska_1326_3628_DxO.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u002220180601 Makowica Zborowska 1326 3628 DxO\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/b\/b0\/20180601_Makowica_Zborowska_1326_3628_DxO.jpg\/512px-20180601_Makowica_Zborowska_1326_3628_DxO.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:20180601_Makowica_Zborowska_1326_3628_DxO.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EJakub Ha\u0142un\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Zbor\u00f3 v\u00e1ra","seolink":"zboro-vara"},{"id":"61","settlement_HU":"Zni\u00f3v\u00e1ralja","settlement_LO":"Kl\u00e1\u0161tor pod Znievom","gps_lat":"48.9683930000","gps_long":"18.7728320000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Xmetov \/ CC BY (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Znievsky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Znievsky hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/d\/dc\/Znievsky_hrad.jpg\/512px-Znievsky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Znievsky_hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EXmetov\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0\u0022\u003ECC BY\u003C\/a\u003E","name":"Zni\u00f3 v\u00e1ra; Tur\u00f3c","seolink":"znio-vara-turoc"},{"id":"62","settlement_HU":"Zsolnalitva","settlement_LO":"Lietava","gps_lat":"49.1611180000","gps_long":"18.6841960000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022Rudo Mlich \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Lietava.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Lietava\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/e\/e2\/Lietava.jpg\/512px-Lietava.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Lietava.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ERudo Mlich\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Zsolnalitva v\u00e1ra","seolink":"zsolnalitva-vara"},{"id":"63","settlement_HU":"Jeszenye","settlement_LO":"Jasenov\u00e9","gps_lat":"49.1110910000","gps_long":"18.6216320000","cond":"7","picture":"","picture_ref":"","name":"Rajec v\u00e1ra","seolink":"rajec-vara"},{"id":"64","settlement_HU":"Galg\u00f3c","settlement_LO":"Hlohovec","gps_lat":"48.4195880000","gps_long":"17.7876410000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Michal Jakubsk\u00fd \/ CC BY (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Ch%C3%A1traj%C3%BAci_Hlohoveck%C3%BD_z%C3%A1mok_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Ch\u00e1traj\u00faci Hlohoveck\u00fd z\u00e1mok - panoramio\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/a\/af\/Ch%C3%A1traj%C3%BAci_Hlohoveck%C3%BD_z%C3%A1mok_-_panoramio.jpg\/512px-Ch%C3%A1traj%C3%BAci_Hlohoveck%C3%BD_z%C3%A1mok_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Ch%C3%A1traj%C3%BAci_Hlohoveck%C3%BD_z%C3%A1mok_-_panoramio.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMichal Jakubsk\u00fd\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0\u0022\u003ECC BY\u003C\/a\u003E","name":"Galg\u00f3ci Erd\u0151dy v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"galgoci-erdody-varkastely"},{"id":"65","settlement_HU":"Sztropk\u00f3","settlement_LO":"Stropkov","gps_lat":"49.2017350000","gps_long":"21.6537570000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Ing.Mgr.Jozef Kotuli\u010d \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Stropkov_WMP_17_Slovakia36.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Stropkov WMP 17 Slovakia36\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/b\/b7\/Stropkov_WMP_17_Slovakia36.jpg\/512px-Stropkov_WMP_17_Slovakia36.jpg\u0022\/\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Stropkov_WMP_17_Slovakia36.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EIng.Mgr.Jozef Kotuli\u010d\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Sztropk\u00f3 v\u00e1ra","seolink":"sztropko-vara"},{"id":"66","settlement_HU":"Nedec","settlement_LO":"Niedzica","gps_lat":"49.4225640000","gps_long":"20.3196290000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Jakub Ha\u0142un \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:20140705_Zamek_w_Niedzicy_7689.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u002220140705 Zamek w Niedzicy 7689\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/a\/ad\/20140705_Zamek_w_Niedzicy_7689.jpg\/512px-20140705_Zamek_w_Niedzicy_7689.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:20140705_Zamek_w_Niedzicy_7689.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EJakub Ha\u0142un\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Nedec v\u00e1ra","seolink":"nedec-vara"},{"id":"67","settlement_HU":"Szucs\u00e1nyv\u00e1ralja","settlement_LO":"Podhradie","gps_lat":"49.0725990000","gps_long":"19.0683330000","cond":"7","picture":"","picture_ref":"","name":"Szucs\u00e1ny v\u00e1ra","seolink":"szucsany-vara"},{"id":"68","settlement_HU":"Kapi","settlement_LO":"Kapu\u0161any","gps_lat":"49.0551740000","gps_long":"21.3202110000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Ing.Mgr.Jozef Kotuli\u010d \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Kapu%C5%A1iansky_hrad_19_Slovakia17.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Kapu\u0161iansky hrad 19 Slovakia17\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/b\/bb\/Kapu%C5%A1iansky_hrad_19_Slovakia17.jpg\/512px-Kapu%C5%A1iansky_hrad_19_Slovakia17.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Kapu%C5%A1iansky_hrad_19_Slovakia17.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EIng.Mgr.Jozef Kotuli\u010d\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Kapi v\u00e1ra","seolink":"kapi-vara"},{"id":"69","settlement_HU":"Kom\u00e1rom","settlement_LO":"Komarno","gps_lat":"47.7545560000","gps_long":"18.1342110000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Ing.Mgr.Jozef Kotuli\u010d \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:N%C3%A1rodn%C3%A1_kult%C3%BArna_pamiatka,_nov%C3%A1_protitureck%C3%A1_pevnos%C5%A5._Kom%C3%A1rno_WMP_19_Slovakia155.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022N\u00e1rodn\u00e1 kult\u00farna pamiatka, nov\u00e1 protitureck\u00e1 pevnos\u0165. Kom\u00e1rno WMP 19 Slovakia155\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/6\/66\/N%C3%A1rodn%C3%A1_kult%C3%BArna_pamiatka%2C_nov%C3%A1_protitureck%C3%A1_pevnos%C5%A5._Kom%C3%A1rno_WMP_19_Slovakia155.jpg\/512px-N%C3%A1rodn%C3%A1_kult%C3%BArna_pamiatka%2C_nov%C3%A1_protitureck%C3%A1_pevnos%C5%A5._Kom%C3%A1rno_WMP_19_Slovakia155.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:N%C3%A1rodn%C3%A1_kult%C3%BArna_pamiatka,_nov%C3%A1_protitureck%C3%A1_pevnos%C5%A5._Kom%C3%A1rno_WMP_19_Slovakia155.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EIng.Mgr.Jozef Kotuli\u010d\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Kom\u00e1romi Er\u0151drendszer","seolink":"komaromi-erodrendszer"},{"id":"70","settlement_HU":"K\u00e9sm\u00e1rk","settlement_LO":"Ke\u017emarok","gps_lat":"49.1395190000","gps_long":"20.4332210000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Cepom \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Kezmarsky_hrad_02.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Kezmarsky hrad 02\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/5\/58\/Kezmarsky_hrad_02.JPG\/512px-Kezmarsky_hrad_02.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Kezmarsky_hrad_02.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ECepom\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"K\u00e9sm\u00e1rk v\u00e1ra","seolink":"kesmark-vara"},{"id":"71","settlement_HU":"Nyitra","settlement_LO":"Nitra","gps_lat":"48.3185550000","gps_long":"18.0868000000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Xmetov \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Nitriansky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Nitriansky hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/4\/47\/Nitriansky_hrad.jpg\/512px-Nitriansky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Nitriansky_hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EXmetov\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Nyitrai v\u00e1r","seolink":"nyitrai-var"},{"id":"72","settlement_HU":"L\u00e9va","settlement_LO":"Levice","gps_lat":"48.2219620000","gps_long":"18.6013870000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022Photograph: Kateryna Baiduzha \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Levick%C3%BD_Hrad,_December_2015.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Levick\u00fd Hrad, December 2015\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/0\/02\/Levick%C3%BD_Hrad%2C_December_2015.jpg\/512px-Levick%C3%BD_Hrad%2C_December_2015.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Levick%C3%BD_Hrad,_December_2015.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPhotograph: Kateryna Baiduzha\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"L\u00e9vai v\u00e1r","seolink":"levai-var"},{"id":"73","settlement_HU":"Trencs\u00e9n","settlement_LO":"Tren\u010d\u00edn","gps_lat":"48.8941910000","gps_long":"18.0447730000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Parik.zak \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Tren%C4%8Diansky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Tren\u010diansky hrad\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/c\/c6\/Tren%C4%8Diansky_hrad.jpg\/512px-Tren%C4%8Diansky_hrad.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Tren%C4%8Diansky_hrad.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EParik.zak\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Trencs\u00e9ni v\u00e1r","seolink":"trencseni-var"},{"id":"74","settlement_HU":"Z\u00f3lyom","settlement_LO":"Zvolen","gps_lat":"48.5731170000","gps_long":"19.1272680000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Thaler Tamas \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Zvolen1FotoThalerTamas.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Zvolen1FotoThalerTamas\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/0\/06\/Zvolen1FotoThalerTamas.JPG\/512px-Zvolen1FotoThalerTamas.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Zvolen1FotoThalerTamas.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EThaler Tamas\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Z\u00f3lyom v\u00e1ra","seolink":"zolyom-vara"},{"id":"75","settlement_HU":"Pozsony","settlement_LO":"Bratislava","gps_lat":"48.1423520000","gps_long":"17.1001740000","cond":"1","picture":"own","picture_ref":"","name":"Pozsonyi v\u00e1r","seolink":"pozsonyi-var"},{"id":"76","settlement_HU":"Appony","settlement_LO":"Oponice","gps_lat":"48.4489830000","gps_long":"18.1561960000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u002278mifo \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Oponice_3.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hrad Oponice 3\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/0\/09\/Hrad_Oponice_3.jpg\/512px-Hrad_Oponice_3.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Oponice_3.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003E78mifo\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Appony v\u00e1ra","seolink":"appony-vara"},{"id":"77","settlement_HU":"M\u00e1rkusfalva","settlement_LO":"Marku\u0161ovce","gps_lat":"48.9158470000","gps_long":"20.6206260000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Investigatio \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Markusovce_Hrad-08.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Markusovce Hrad-08\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/5\/51\/Markusovce_Hrad-08.jpg\/512px-Markusovce_Hrad-08.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Markusovce_Hrad-08.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EInvestigatio\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"M\u00e1rkusfalvi v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"markusfalvi-varkastely"},{"id":"78","settlement_HU":"Nagybalog","settlement_LO":"Ve\u013ek\u00fd Blh","gps_lat":"48.4740720000","gps_long":"20.1257090000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Gestrgangleri \/ Public domain\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Balogvar3.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Balogvar3\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/8\/8a\/Balogvar3.JPG\/512px-Balogvar3.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Balogvar3.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EGestrgangleri\u003C\/a\u003E \/ Public domain","name":"Balogv\u00e1r","seolink":"balogvar"},{"id":"79","settlement_HU":"T\u0151keterebes","settlement_LO":"Trebi\u0161ov","gps_lat":"48.6214150000","gps_long":"21.7276620000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Investigatio \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Trebisov_Hrad-01.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Trebisov Hrad-01\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/3\/38\/Trebisov_Hrad-01.JPG\/512px-Trebisov_Hrad-01.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Trebisov_Hrad-01.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EInvestigatio\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Paricsi v\u00e1r","seolink":"paricsi-var"},{"id":"80","settlement_HU":"\u00dajv\u00e1s\u00e1r","settlement_LO":"Rybn\u00edk","gps_lat":"48.5279560000","gps_long":"20.0977960000","cond":"7","picture":"","picture_ref":"","name":"Derenk v\u00e1ra","seolink":"derenk-vara"},{"id":"81","settlement_HU":"V\u00e1rgede","settlement_LO":"Hodejov","gps_lat":"48.2986000000","gps_long":"19.9827130000","cond":"7","picture":"\u003Ca title=\u0022Ladislav Luppa \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hodejov_-_hradn%C3%BD_m%C3%BAr.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hodejov - hradn\u00fd m\u00far\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/0\/00\/Hodejov_-_hradn%C3%BD_m%C3%BAr.jpg\/512px-Hodejov_-_hradn%C3%BD_m%C3%BAr.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hodejov_-_hradn%C3%BD_m%C3%BAr.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELadislav Luppa\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Gedev\u00e1r","seolink":"gedevar"},{"id":"82","settlement_HU":"Serke","settlement_LO":"\u0160irkovce","gps_lat":"48.2849590000","gps_long":"20.0707540000","cond":"7","picture":"","picture_ref":"","name":"Serke v\u00e1ra","seolink":"serke-vara"},{"id":"83","settlement_HU":"Nagyk\u00f6vesd","settlement_LO":"Ve\u013ek\u00fd Kamenec","gps_lat":"48.3587630000","gps_long":"21.8080980000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Szeder L\u00e1szl\u00f3 \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Nagyk%C3%B6vesd14.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Nagyk\u00f6vesd14\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/1\/13\/Nagyk%C3%B6vesd14.JPG\/512px-Nagyk%C3%B6vesd14.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Nagyk%C3%B6vesd14.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ESzeder L\u00e1szl\u00f3\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"K\u00f6vesd v\u00e1ra","seolink":"kovesd-vara"},{"id":"84","settlement_HU":"Barsberzence","settlement_LO":"Tekovsk\u00e1 Breznica","gps_lat":"48.3778620000","gps_long":"18.6306850000","cond":"7","picture":"","picture_ref":"","name":"Barsberzence, S\u00f3lyomk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"barsberzence-solyomko-vara"},{"id":"85","settlement_HU":"Barsberzence","settlement_LO":"Tekovsk\u00e1 Breznica","gps_lat":"48.3784250000","gps_long":"18.6272950000","cond":"7","picture":"","picture_ref":"","name":"Berzence v\u00e1ra","seolink":"berzence-vara"},{"id":"86","settlement_HU":"Jablonca","settlement_LO":"Silick\u00e1 Jablonica","gps_lat":"48.5460520000","gps_long":"20.5658620000","cond":"7","picture":"","picture_ref":"","name":"Jablonca, S\u00f3lyomk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"jablonca-solyomko-vara"},{"id":"87","settlement_HU":"S\u00f3s\u00fajfalu","settlement_LO":"Rusk\u00e1 Nov\u00e1 Ves","gps_lat":"48.9746520000","gps_long":"21.3464670000","cond":"7","picture":"\u003Ca title=\u0022Jozef Kotuli\u010d \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Slovakia_Castle_Zbojnicky_39.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Slovakia Castle Zbojnicky 39\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/f\/f9\/Slovakia_Castle_Zbojnicky_39.JPG\/512px-Slovakia_Castle_Zbojnicky_39.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Slovakia_Castle_Zbojnicky_39.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EJozef Kotuli\u010d\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"S\u00f3v\u00e1r","seolink":"sovar"},{"id":"88","settlement_HU":"Ajn\u00e1csk\u0151","settlement_LO":"Hajn\u00e1\u010dka","gps_lat":"48.2183950000","gps_long":"19.9554700000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Peko \/ CC BY (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hajna%C4%8Dka1.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hajna\u010dka1\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/7\/79\/Hajna%C4%8Dka1.jpg\/512px-Hajna%C4%8Dka1.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hajna%C4%8Dka1.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EPeko\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by\/3.0\u0022\u003ECC BY\u003C\/a\u003E","name":"Ajn\u00e1csk\u0151 v\u00e1ra","seolink":"ajnacsko-vara"},{"id":"89","settlement_HU":"Kir\u00e1lyhelmec","settlement_LO":"Kr\u00e1\u013eovsk\u00fd Chlmec","gps_lat":"48.4239780000","gps_long":"21.9745690000","cond":"6","picture":"\u003Ca title=\u0022Szeder L\u00e1szl\u00f3 \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Kir%C3%A1lyhelmec093.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Kir\u00e1lyhelmec093\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/a\/a1\/Kir%C3%A1lyhelmec093.JPG\/512px-Kir%C3%A1lyhelmec093.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Kir%C3%A1lyhelmec093.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ESzeder L\u00e1szl\u00f3\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Csonkav\u00e1r","seolink":"csonkavar"},{"id":"90","settlement_HU":"Als\u00f3micsinye","settlement_LO":"Doln\u00e1 Mi\u010din\u00e1","gps_lat":"48.6723030000","gps_long":"19.2237300000","cond":"3","picture":"\u003Ca title=\u0022Miroslav Blaho \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Ka%C5%A1tiel_Doln%C3%A1_Mi%C4%8Din%C3%A1_(castel)_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Ka\u0161tiel Doln\u00e1 Mi\u010din\u00e1 (castel) - panoramio\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/c\/ce\/Ka%C5%A1tiel_Doln%C3%A1_Mi%C4%8Din%C3%A1_%28castel%29_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Ka%C5%A1tiel_Doln%C3%A1_Mi%C4%8Din%C3%A1_(castel)_-_panoramio.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMiroslav Blaho\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Als\u00f3micsinyei Beniczky v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"alsomicsinyei-beniczky-varkastely"},{"id":"91","settlement_HU":"Tiszolc","settlement_LO":"Tisovec","gps_lat":"48.6812390000","gps_long":"19.9233810000","cond":"7","picture":"","picture_ref":"","name":"Tiszolc v\u00e1ra","seolink":"tiszolc-vara"},{"id":"92","settlement_HU":"Csetnek","settlement_LO":"\u0160t\u00edtnik","gps_lat":"48.6568620000","gps_long":"20.3655540000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022\u013dubo\u0161 Repta \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C5%A0t%C3%ADtnik_vodn%C3%BD_hrad_01.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022\u0160t\u00edtnik vodn\u00fd hrad 01\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/3\/3a\/%C5%A0t%C3%ADtnik_vodn%C3%BD_hrad_01.jpg\/512px-%C5%A0t%C3%ADtnik_vodn%C3%BD_hrad_01.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:%C5%A0t%C3%ADtnik_vodn%C3%BD_hrad_01.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003E\u013dubo\u0161 Repta\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Csetneki v\u00edziv\u00e1r","seolink":"csetneki-vizivar"},{"id":"93","settlement_HU":"Dobr\u00f3v\u00e1ralja","settlement_LO":"Podz\u00e1m\u010dok","gps_lat":"48.5031250000","gps_long":"19.1036570000","cond":"5","picture":"\u003Ca title=\u0022Juraj Habaj \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Dobr%C3%A1_Niva_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Hrad Dobr\u00e1 Niva - panoramio\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/c\/cc\/Hrad_Dobr%C3%A1_Niva_-_panoramio.jpg\/512px-Hrad_Dobr%C3%A1_Niva_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Hrad_Dobr%C3%A1_Niva_-_panoramio.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EJuraj Habaj\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Dobronya v\u00e1ra","seolink":"dobronya-vara"},{"id":"94","settlement_HU":"Bajm\u00f3c","settlement_LO":"Bojnice","gps_lat":"48.7799340000","gps_long":"18.5778060000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022I, Lady Rowena \/ CC BY-SA (http:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\/)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bojnicky_zamok_4.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Bojnicky zamok 4\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/3\/34\/Bojnicky_zamok_4.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bojnicky_zamok_4.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EI, Lady Rowena\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022http:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\/\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Bajm\u00f3ci v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"bajmoci-varkastely"},{"id":"95","settlement_HU":"Szomol\u00e1ny","settlement_LO":"Smolenice","gps_lat":"48.5137060000","gps_long":"17.4319930000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Mari\u00e1n Hubinsk\u00fd \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Smolenice_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Smolenice - panoramio\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/5\/51\/Smolenice_-_panoramio.jpg\/512px-Smolenice_-_panoramio.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Smolenice_-_panoramio.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EMari\u00e1n Hubinsk\u00fd\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Szomol\u00e1nyi v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"szomolanyi-varkastely"},{"id":"96","settlement_HU":"Bazin","settlement_LO":"Pezinok","gps_lat":"48.2909030000","gps_long":"17.2678790000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022Horakvlado (talk)Horakvlado \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Ka%C5%A1tie%C4%BE,_Mladoboleslavsk%C3%A1_5,_Pezinok,_okr._Pezinok_02.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Ka\u0161tie\u013e, Mladoboleslavsk\u00e1 5, Pezinok, okr. Pezinok 02\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/b\/b3\/Ka%C5%A1tie%C4%BE%2C_Mladoboleslavsk%C3%A1_5%2C_Pezinok%2C_okr._Pezinok_02.JPG\/512px-Ka%C5%A1tie%C4%BE%2C_Mladoboleslavsk%C3%A1_5%2C_Pezinok%2C_okr._Pezinok_02.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Ka%C5%A1tie%C4%BE,_Mladoboleslavsk%C3%A1_5,_Pezinok,_okr._Pezinok_02.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EHorakvlado (talk)Horakvlado\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Bazini P\u00e1lffy-kast\u00e9ly","seolink":"bazini-palffy-kastely"},{"id":"97","settlement_HU":"Borsi","settlement_LO":"Bor\u0161a","gps_lat":"48.3891750000","gps_long":"21.7053950000","cond":"3","picture":"\u003Ca title=\u0022Texaner \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bor%C5%A1a_04.JPG\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Bor\u0161a 04\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/5\/55\/Bor%C5%A1a_04.JPG\/512px-Bor%C5%A1a_04.JPG\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bor%C5%A1a_04.JPG\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ETexaner\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Borsi, R\u00e1k\u00f3czi v\u00e1r","seolink":"borsi-rakoczi-var"},{"id":"98","settlement_HU":"Garamszeg","settlement_LO":"Hronsek","gps_lat":"48.6480960000","gps_long":"19.1574590000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u002214feko52 \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Vodn%C3%BD_hrad_-_poh%C4%BEad_zo_severov%C3%BDchodu.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Vodn\u00fd hrad - poh\u013ead zo severov\u00fdchodu\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/3\/39\/Vodn%C3%BD_hrad_-_poh%C4%BEad_zo_severov%C3%BDchodu.jpg\/512px-Vodn%C3%BD_hrad_-_poh%C4%BEad_zo_severov%C3%BDchodu.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Vodn%C3%BD_hrad_-_poh%C4%BEad_zo_severov%C3%BDchodu.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003E14feko52\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Garamszegi Polth\u00e1ri So\u00f3s v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"garamszegi-polthari-soos-varkastely"},{"id":"99","settlement_HU":"Osgy\u00e1n","settlement_LO":"O\u017e\u010fany","gps_lat":"48.3792890000","gps_long":"19.8961350000","cond":"4","picture":"\u003Ca title=\u0022Ladislav Luppa \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:O%C5%BE%C4%8Fany_-_Ka%C5%A1tie%C4%BE_po_po%C5%BEiari_2019_-a2.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022O\u017e\u010fany - Ka\u0161tie\u013e po po\u017eiari 2019 -a2\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/d\/d9\/O%C5%BE%C4%8Fany_-_Ka%C5%A1tie%C4%BE_po_po%C5%BEiari_2019_-a2.jpg\/512px-O%C5%BE%C4%8Fany_-_Ka%C5%A1tie%C4%BE_po_po%C5%BEiari_2019_-a2.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:O%C5%BE%C4%8Fany_-_Ka%C5%A1tie%C4%BE_po_po%C5%BEiari_2019_-a2.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELadislav Luppa\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Osgy\u00e1n, Luzs\u00e9nszky-v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"osgyan-luzsenszky-varkastely"},{"id":"100","settlement_HU":"Stomfa","settlement_LO":"Stupava","gps_lat":"48.2742190000","gps_long":"17.0326940000","cond":"1","picture":"\u003Ca title=\u0022LMih \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Stupava,_ka%C5%A1tie%C4%BE,_Slovensko.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Stupava, ka\u0161tie\u013e, Slovensko\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/7\/7d\/Stupava%2C_ka%C5%A1tie%C4%BE%2C_Slovensko.jpg\/512px-Stupava%2C_ka%C5%A1tie%C4%BE%2C_Slovensko.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Stupava,_ka%C5%A1tie%C4%BE,_Slovensko.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELMih\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Stomfai v\u00e1rkast\u00e9ly","seolink":"stomfai-varkastely"}],"gallery":false,"album":false}